Pécs város honlapja

pecs.hu

2021-ben az a megtiszteltetés ért minket, hogy felkértek minket városunk honlapjának megújítására. Itt is igyekeztünk egyedit és különlegeset alkotni, ami méltó a kultúra városához.

Hajrá Pécs!

pecs_logo_projekt

A projektről

Az első egyeztetés az új weboldalról 2020 év végén kezdődött meg. A régi weboldal elavult volt mind arculatilag és mind technológia tekintetében. Fontos volt, hogy helyi cég készítse az új honlapot és mikor ránk esett a választás, mi nagy örömmel és elszántsággal vetettük bele magunkat.

Tudtuk, hogy képesek vagyunk vizuális megjelenítésben innovatívat alkotni és egyszerre felhasználóbarát weboldalt létrehozni.

Amire büszkék vagyunk

 

A legnagyobb kihívást a sok résztvevő jelentette így biztos volt, hogy egy jól működő kommunikációs stratégiát kellett kialakítanunk.
A résztvevők a teljesség igénye nélkül: Városháza, Művészeti Tanács, Pécsi Kommunikációs Központ, Gazdaságfejlesztési Főosztály, Városvezetés

Mi ezt transzparens és közösen szerkeszthető dokumentumokkal, egy projektmenedzsment szoftverrel és heti meetingekkel oldottuk meg.
Ami újdonság volt számunkra, hogy ennél a projektnél egy teljesen új logikával felépített honlapot szerettünk volna, melynek adminisztrációs felületének használata könnyen elsajátítható és a blokkos felépítésnek köszönhetően nagy szabadságot ad a weboldal kezelőinek.

Külön öröm számunkra, hogy teljes szabadságot kaptunk az arculatra vonatkozóan sőt lehetőségünk volt logót is terveznünk. A Művészeti Tanáccsal közösen dolgozva több körös egyeztetés követően alkottuk meg az új honlap logóját, amire szintén nagyon büszkék vagyunk.

Összefoglalva: A projekt leghasznosabb tanulsága számunkra, hogy egy nagyobb a cégen kívüli csapatot is képesek vagyunk összefogni és egyedi ötleteinket sikeresen tudjuk kamatoztatni az állami szférában is.

🛠 🕑 0 munkaóra
👩 👨 0 fős csapat
❄ 🌞 0 hónap

Azért választottuk Y-collective csapatát, mert professzionális és értő hozzáállásuk már a szerződéskötés előtt megfogott bennünket. A munkaminőség sok esetben felmérhető egy csapat egymás közötti kommunikációjából, a munkakörnyezetből és azokból a fontos nüanszokból, amelyekből egy sikeres cég és egy-egy sikeres projekt felépül. Nem csalódtunk. A Y-collective csapatának minden problémánkra volt megoldása és proaktív, értő szemlélettel terelt mind Minket, mind a Projektünket a megvalósulás útján. Érezhető volt, hogy ez a figyelem nem korlátozódik a klasszikus 9-5 keretek közé. Nem fogunk hosszan gondolkodni azon, hogy kiket válasszunk, ha újból hasonló horderejű online-fejlesztés kivitelezését kell megoldanunk. Köszönjük!

Áldozó Krisztián
Pécsi Kommunikációs Központ

“Logikus és asszertív kommunikáció, feladatorientált megközelítés. Nyitott hozzáállás, higgadt és profi ügyfélkezelés. A vizuális megjelenítésben bátor és innovatív, sosem éri be az átlaggal.”

Varga Péter
Gazdaságfejlesztési Főosztályvezető
Edenred Corporate site
beeward_favikon
Beeward

Privacy Preference Center

Strictly Necessary

This type of cookies are essential to enable you to move around our website and use its features and/or services.

wp-settings-3, wp-settings-time-3, gdpr[allowed_cookies], gdpr[consent_types], gdpr[privacy_bar], wpml_browser_redirect_test, wordpress_test_cookie, _icl_visitor_lang_js

Statistics

These cookies are used to collect information about how visitors use our website. We use the information to compile reports and to help us improve the website. The cookies collect information in an anonymous form, including the number of visitors to the website and where visitors have come to the website from and the pages they have visited.

_dc_gtm_UA-XXXXXXXX-X, _ga, _gid, _gat, _hjIncludedInSample